2012 tavaszán nagyon nehéznek éreztem az életem. 9 hónapja volt, hogy befejeztem a főiskolán és 9 hónapja voltam munkanélküli. Nem volt pénzem és a társasági életem is kimerült a húgomban és az akkori legjobb barátomban Józsiban. A nap 24 órájában össze voltam zárva az apámmal, aki folyton csak ugráltatott. Minden nap ugyanolyan volt. Teljesen mindegy volt, hogy hétfő van, vagy szombat. Az eseménytelenség és az ingerszegény környezet teljesen maga alá temetett. Ha reggel felébredtem az agyam fullasztóan elkezdett zakatolni és idióta gondolatokat kreálni. Nem tudtam hová menekülni előlük. Dühös, frusztrált és ideges voltam. Iszonyatosan magányosnak éreztem magam és már a remény is teljesen elhagyott, hogy valaha bármi is változni fog. Úgy éreztem rajtam már semmi sem segít. Ugyan voltak gyenge próbálkozásaim, hogy lelkileg kicsit felrázzam magam. Olvasgattam a vonzás törvényéről könyveket, csajozási videókat nézegettem, hogy fejlesszem a szociális képességeimet és próbálkoztam relaxációval is, de egyik sem használt. Pár hét próbálkozás után abba is hagytam az egészet. Minden hitemet elvesztettem. Haragudtam magamra, hogy mindent feladok, de nem volt semmi erőm, hogy elkezdjek egy utat és azon is maradjak.
Egy nap Nyíregyházán sétálgatva láttam egy plakátot, ami azonban megváltoztatott mindent. "INGYENES MEDITÁCIÓS TANFOLYAM indul Nyíregyházán." -állt rajta. A meditáció korábban is érdekelt, de se időt, se pénzt nem akartam arra áldozni, hogy beiratkozzak egy tanfolyamra. De ez a plakát megérintett. Azt éreztem, hogy nekem ezen a tanfolyamon ott kell lennem. Teljesen felvillanyozott! Fel is hívtam a plakáton lévő telefonszámot és jelentkeztem a tanfolyamra. Visszatért a remény és alig vártam, hogy eljöjjön a nagy nap. Úgy éreztem nagyon jó dolgok vannak készülőben. Ahogy beléptem a meditációs központ kapuján egyből magával ragadott az a hihetetlen nyugalom és béke, ami körüllengte a Házat. Éreztem, hogy a lehető legjobb helyre jöttem. Bár nem ismertem senkit, mégsem éreztem magam idegennek. Arra már nem emlékszem, hogy pontosan mikről beszélt Attila, aki a tanfolyamot vezette, de az ott hallott gondolatok megnyugtattak és elindítottak bennem valamit. Olyan volt az akkor nekem, mint amikor egy hosszú és szürke tél után először bújnak elő az első igazi tavaszi napsugarak." Üljünk le kényelmesen egyenes háttal. Keressünk egy olyan testhelyzetet, amiben hosszabb ideig mozdulatlanul tudunk maradni. Lágyan hunjuk be a szemünket és nézzünk az előttünk elterülő tér közepébe. Hogy az elménket is lecsendesítsük gondolatban ismételjük pl.:a Szeretet, Béke, Fény szavakat, vagy bármi mást , ami számunkra kedves és Istenre emlékeztet. Áldott meditációt kívánok Mindenkinek." Persze abban a 15 percben, amíg meditáltunk nagyon sokszor elkalandozott a figyelmem. Jártam a múltban, a jövőben, gondolkodtam azon, hogy mit egyek, ha hazamentem vagy mit vegyek fel, ha legközelebb jövök. " Szeretet, Béke, Fény"- próbáltam közben ismételni magamban. Azon az alkalmon Attila azt mondta, hogy mindazoknak, akik hosszabb ideig ezen az úton maradnak ez a nap piros betűs ünnep lesz. Emlékszem arra gondoltam akkor, hogy bárcsak én is úgy emlékezhetnék vissza később erre a délutánra, mint egy fontos mérföldkőre az életemben. Mindez 2012. Március 22-én Csütörtök délután 15:00-kor történt.
Lelkesnek éreztem magam. Teljesen feltöltődtem abban a 2 órában. Emlékszem amíg buszoztam haza leírtam egy lapra azokat a gondolatokat, amiket a központban hallottam, hogy el ne felejtsem őket. Még aznap este is leültem meditálni és eldöntöttem, hogy minden nap szánok rá legalább 15-20 percet. A meditációnak nagyon hamar elkezdtem tapasztalni a pozitív hatásait. Nyugodtabbnak és békésebbnek éreztem magam. A zajos és fullasztó gondolatok, amik már közvetlen ébredés után fojtogattak kezdtek elhalkulni a fejemben. Napközben igyekeztem minél többször ismételni a Szeretet, Béke, Fény szavakat és annyit meditálni, amennyit csak lehet. A 10-15 percekből hamar 20-25 lett majd 30-40, később 1 óra vagy még annál is több. Sokkal energikusabbnak éreztem magam. Korábban elég lusta és trehány voltam, de a meditáció hatására óriási igényem lett arra, hogy rend legyen a környezetemben. Nagyon sokat mosogattam. Az udvaron és a ház körül elpakoltam minden lomot, amit csak lehetett és két nap leforgása alatt kitakarítottam egy iszonyatosan mocskos és lomos helyiséget, ahol később nyaranta nagyon sok időt töltöttem a barátaimmal. Lefogytam és egyre ritkábban éreztem szükségét, hogy alkoholt igyak. ( előtte sem voltam egy nagyivó, de szerettem sörözni) Sokat olvastam a spiritualitásról. Szerettem volna minél több mindent megtudni erről az Útról. Már nem volt olyan mindegy, hogy kedd van vagy vasárnap. Alig vártam, hogy elkezdődjön egy új nap és csinálhassak valamit. És alig vártam, hogy csütörtök legyen, hogy újra mehessek a Meditációs Központba. Bár se munkám, se pénzem nem volt, továbbra is összezárva voltam az apámmal, aki folyton csak ugráltatott és a társasági életem is kimerült a húgomban és az akkori legjobb barátomban, Józsiban, de mégis minden megváltozott. Végre kaptam levegőt. Olyan volt, mint amikor egy hosszú, hideg és szürke tél után a tavaszi napsugarak először simogatják meg a bőröd. De ez a tavasz más volt. Visszatért a remény. Talán mégis változhat valami? Végre elkezdtem járni egy utat és biztos voltam benne, hogy rajta is maradok.
